Drága Katim!
Nagyon boldog születésnapot kívánunk:-) Millió puszi
| Álmodj, amit csak akarsz; menj, ahova szeretnél; légy az, aki szeretnél, mert csak egy életed van és csak egy lehetőséged, hogy olyan dolgokat csinálj, amit szeretnél. | ||
|
|
|
|

Évek óta egy ismerősömön keresztül ruhákat és játékokat küldök a csángói árváknak, amit minden éveben ilyenkor visznek ki. Ugyanis ismerőseim minden évben elmennek az árvákhoz és részt vesznek a csíksomlyói zarándokútra.
Pár szó az idei zarándokról:
Csíkszereda/Bukarest - "Krisztussal ezer esztendeig" - e jelszó
jegyében rendezik az idei pünkösdszombati csíksomlyói zarándoklatot,
amelyen a gyulafehérvári püspökség alapításának ezredik, illetve a
ferences rend fennállásának nyolcszázadik évfordulójáról is
megemlékeznek - mondta Péter Artur, a csíksomlyói ferences
rendházfőnök.A felhívás emlékeztet arra, hogy a zarándoklat lényege "az Isten
imádása, a boldogságos Szűz Mária tisztelete, amelyhez hozzá tartozik a
zarándoklat, a kellemetlenségek elviselése, az áldozatvállalás, a
bűnbánati gyakorlatok, a gyónás-áldozás, a szentmisén való részvétel".
A felhívás szerzői hozzáfűzik: "Ezt a legfontosabb vallásos-lelki célt
szem elől tévesztik azok a résztvevők, akik a búcsún való megjelenést
egyfajta nemzeti bulinak fogják fel, vagy politikai pártok, csoportok
zászlóival igyekeznek tüntetőleg felvonulni".
"Legyünk méltó
örökösei őseink tiszta hagyományához" - olvasható a ferences barátok
felhívásában, amely hangsúlyozza: a magyarság legnagyobb búcsújáról van
szó, és szerintük kár lenne, ha csupán összmagyar találkozóvá válna.
"Nem mellékes, hogy népünk, nemzetünk az Istent dicsérve, a Szűzanyát
tisztelve találkozik egymással is a búcsún" - írják a barátok, akik
szerint azonban ez a találkozás csak a tiszta hitben lehetséges.
Az idén ahogy elnéztem a tv-ben a világ számos területéről érkeztek, láttam embereket akik Ausztráliából mentek, vagy Los Angelesből. Megdöbbentő....
Irigykedem az olyan emberekre akik képesek ennyire hinni. Istenben, magukban vagy bármiben.

Egyre betegebben.... mindannyian egyre rosszabbul vagyunk. Tündérlány déli alvását sikeresen elkezdte 1 órakor, addig szipogtunk, orrot fújtunk , sírtunk...Végül kidőltünk. De 2x felsírt , de mire bementem hozzá már újra aludt. Láttam rajta hogy nem alszik mélyen. Szegénykém úgy sajnáltam.
Apa lázasan dolgozik. Olyan a kedve mint aki a saját kivégzésén van. Amilyen egy beteg férfi...
És én...pfff lázasan dőlők egyik helyről a másikra. Kedvetlen, fáradt, nyűgös....röviden ennyit.
Szép család:-)))

Kreatívkodom, vagyis szeretnék. Azon gondolkodom hogy csinálok egy fali kulcsos szekrényt, de nem tudom hogy kezdjek hozzá. Vagyis megvan, mert a közeli kreatív boltban kinéztem egy dobozt amire lehet lehet mindenféle szépséget tenni.
Én arra gondoltam hogy egy fekete fehér képet tennék rá amin 3an vagyunk. Szalvétát tudok rátenni, de az nem fényképes.... van valakinek ötlete hogy is kéne kiviteleznem? Mire nyomtassam ki a képet, esetleg egy szalvétára?????

Énke-től kaptam emailben. Köszönöm!
ui: Ének ha nem vagyok tolakodó megkérdezhetem a keresztneved, mert mindenkinek tudom a keresztnevét, csak a tiedet nem.


Hétvégére tervezett 2 napos pihenésünket sajnos el kell napolnunk, mert betegek lettünk. Komolyan....betegek vagyunk mind a hárman.
Apa tegnap úgy ébredt hogy nem kap levegőt és lázas. Azóta hozzá nőt a papírzsebkendő az orrához. Tündérlány prüszköl én meg nem tudok nyelni és szétszakad a fejem.
Azon mosolygok milyen szép kis napok várnak ránk. De ami biztos pihenni nem fogunk....
Majd legközelebb......

Ma nem bírtam már magammal, felhívtam a bölcsődét.....
Egy kedves hölgy vette fel a telefont, majd közölte hogy pont most dőlt el kit vettek fel és kit nem. Most kezdik a levelek feladását, várjak 2-3 napot és megtudom. Na neeeeeeeeeeeee, ne tegye ezt velem. Tülkön ülök már több hónapja...erre egy sejtelmes borítékfeltépős hangot hallottam a telefonban, majd jött a válasz: FELVETTÉK :-))))
Egyik szemem sír a másik nevet. Be kell adnom Tündérlányt...másra kell bíznom. Huuu ebbe még nem is gondoltam bele rendesen. De tudom hogy imádja a társaságot, a gyerekeket, a közösséget. Jó lesz neki....ugye jó lesz neki????!!!!


Még mindig nem vagyok biztos abban hogy a lányom eleget eszik. A súlya szép, szépen fejlődik....stb, de mégis.
Ebédre néha még üveges babaételt kap, 1-3 éveseknek készült ételeket. Ha megeszi az egészet akkor csak kakaóval vagy teával teszem le ebéd utáni alvásra, de ha felét eszi csak meg akkor tápszer kíséretében megy aludni. De ha házi ebéd van, akkor sose tudom hogy elég e neki. Ha jelzi hogy elég volt akkor már nem erőltetem az evést, nem tudom hogy jól teszem e.... Eszik levest meg egy kis főételt, de amikor már elkezd játszani az étellel akkor fejezzük be.
A másik dolog amin gondolkodom hogy ha felveszik a bölcsődébe akkor ott az alváshoz senki nem fog adni neki kakaót meg nem fogja felhúzni a kedvenc zenélő maciját. Ezért ezekről le kéne szoktatnom. De csak az ebéd utáni alváshoz. Estére ugyanúgy járna a macis elalvás.:-) Szerintetek hogy kezdjek hozzá???
(A bölcsiről még mindig semmi hír:-( )

Egy napunk képekben:-)
Kitúrom anyát a helyéről :-)
Reggeli: vaj lemajszolása a kenyérről
Reggeli után jólesik a pihizés, és közben mesét nézek:-)
Egy kis házimunka, sepreget ha kell ha nem:-) Még a szomszéd előtt is :-))
Anya ebédet főz, addig rajzolok :-) Néha a lapra is sikerül nem csak az asztalra:-)
Ebéd
Ebéd utáni alszunk, utána pedig elmegyünk Evevézni ( Leventézni)
Rosszalkodunk a játszótéren

Azon gondolkodtunk apával hogy el kéne menni pár napra valahova a házassági évfordulónk alkalmából. De mivel az júliusban lesz csak ezért úgy döntöttünk hogy május végén elmegyünk Bécsbe vagy Prágába 2 napra, és az évfordulónkon elmegyünk nyaralni, persze oda nem kettesben hanem szerelmünk gyümölcsével :-))) Hogy hova, az még képlékeny. Belföld és közeli külföld is szóba jöhet.
Aki tud jó bababarát szállást, kérem írja meg. Köszönöm szépen előre is.Ami viszont már biztos hazamegyünk egy hétre a nagyikámhoz Ózdra:-) Már rég nem találkozott kitti a déjdivel:-))) Mondjuk pont most jön fel Pestre, mert szeretné már látni újdonsült dédunokáját :-) És ha már hazamegyünk akkor nem maradhat ki egy fini kávézás Kati ( Domcsika) barátnőmmel, amíg a lányok homokoznak mi pletykálunk :-))))

Drága Anyukám!
Nagyon boldog születésnapot kívánunk :-)))
ui: Jövőre nem úszod meg a bulit :-)

Szombaton ebéd majd alvás után kitaláltuk apával menjünk el 3-ban egyet fürdeni. Összepakoltam egy hatalmas pakkot. 2 táskával indultunk el. Hihetetlen mennyi minden kell egy ilyen törpe tündérnek:-) Bele se merek gondolni mennyi mindent kell összeszednem majd ha esetleg egy hétre megyünk :-))) Az úticél Kispesti uszoda. Hááát mit is mondjak... rég voltam már ott de semmi nem változott fejlődött. Sajnos. A bejáratnál már akadályba ütköztünk. 3 év alatti gyerek nem mehet be. Kérdezem a pénztárost miért is nem? Válasz: Mert nem garantált hogy a víztől nem lesz a bőrének semmi baja. Kérdezem én: Akkor hogy tartanak itt babaúszást csecsemőknek???? Válasz:ÖÖÖÖÖ Mondom én: Mert azt el ne akarja velem hitetni hogy hetente egyszer 1 óra kedvéért leengedik a gyerekmedencét, feltöltik baba vízzel. A másik egy gyerek medencébe alapjáraton miért nincs akkor baba barát víz???? Szót- szót követett majd a vége az lett hogy a víz minősége megfelelő, saját felelősségre bevihetem.
Bementünk, átöltözés és kezdetét vette a pancsolás. Leírhatatlan mennyire élvezte. Ült a lépcsőn csapkodott, töltögette a kis játékait vízzel, pancsolt, fröcskölt.
Amin kiakadtam gyerekmedencében ázó idősektől. Tudom hogy nem lehet szelektálni hogy a felnőtt apuka és anyuka és esetleg nagymama bemehet, de egyedül érkező idős ember nem. Tudom tudom tudom, de akkor is. Az egyik pillanatban azt vettem észre hogy az egyik idős bácsi előkap a ezer szatyor egyikéből egy borotvát és a jó ég se tudja mit csinált vele a vízben.És még mindig a gyerekmedencében voltunk... Azt hittem felrobban az agyam. Tisztelettel ugyan de elég idegesen szóltam neki,hogy azonnal fejezze be, mert gusztustalan, veszélyes és vérlázító. A válasz egyszerűen annyi volt: Foglalkozz kislány a saját dolgoddal. ÓÓÓÓÓÓÓ aki ismer az tudja hogy ilyenkor robban az agyam. Kislány??? A kinézetem az tudom hogy hogy egy -5év, de basszus ott ülök a gyerekemmel és a férjemmel , akkor ne kislányozzon le. Olyan stílusban beszélt, mintha 10 éves lennék. Megkértem hogy ameddig én megadom a tiszteletet elvárom én is. Ez nem kor kérdése hanem IQ kérdés. Miközben szót szót követett továbbra is motoszkált a víz alatt a borotvájával. Akkor a férjem szólt egy úszómesternek, hogy azonnal tüntessék el az embert.
Felháborító.... Nem azért az 1200ft-ért, de 3 óráért nem olcsó, és hogy ilyen körülmények között töltsem. Háát gondoljátok nem voltunk ott 3 órát. És nem hiszem hogy valaha is beteszem a lábamat oda még egyszer.
Szerencsére Kitti ebből semmit sem vett észre. Sajnálom hogy hamar távozni kényszerültünk :-(((

Tündérlány tegnap oltást kapott. Mivel fogékony a gyulladásos megbetegedésekre ( vese, tüdő) ezért a doktornő és a veseorvos javaslatára megkapta a Prevena oltást. Mivel szelektálni szoktam az oltásokat, nem vagyok annak a híve hogy mindent adjunk be a gyereknek, kértem egy tájékoztatást az oltásról. Kaptam egy papírkupacot, amit mit ne mondjak nem az én nyelvemen írtak.
Íme egy mondat a végéről:Mivel az otitis mediát számos, az oltóanyagban jelenlévő pneumococcus szerotípusok eltérő egyéb organizmus okozza,ezért az összes otitis medinával szembeni védelem várhatóan alacsony lesz. - Szép és érthető ugye. Felhívtam a doktornőt hogy tudom hogy elég egyszerű teremtés vagyok, de mondja már meg hogy ezt a 4 oldalas érthetetlen szöveget kinek írták. Válasz: a szülők tájékoztatására. Mondom az szép, mert minden 5. szót jó ha értem.
Kicsit felidegesítettem magamat, de aztán elmondta hogy mivel a veséje folyton gyulladásban van, és a tüdőgyulladás is előfordult már mifelénk ( szerencsére kezdődő tüdőgyuszi) adassam be Kittinek. A veseorvos is rábólintott , ezért megkapta a nagylány az oltást.
Az oltás maga meg se érinti, nem sír. Csak akkor kezd el egy picit sírni amikor a doktornő le akarja fogni, de ilyenkor jön szuperanyu átölelem és elmondom neki hogy nem engedem hogy bárki is lefogja, én se fogom ám le, csak szorosan átölelem mert nagyon szeretem. Persze mire a mondatom végére érek már vége is van az egész oltás mizériának és semmi sírás nélkül megússzuk:-)
Ha már az orvosnál jártunk, kértem beutalót, mert jövőhónapban érkezik el az időpont a nagy kórházi vizitnek. Eltelt a fél év..... gyorsan. Kiderül hogy a szervezete befogadta e a beültetett anyagot vagy sem. ÖÖÖÖ a helyes mondat így hangzik: Megtudjuk hogy befogadta a szervezete a beültetett anyagot.
A kedvenc védőnőm szerint a gyerekem végre jól néz ki.Nem sovány . Alig hittem a fülemnek, eddig mindig volt valami baja. De persze csodák nincsenek, ahogy mentünk volna kifele megkérdezte hogy milyen szavakat mond Kitti, megpróbáltam felsorolni. Az apától a láb újig elég sok mindent mond. Számomra teljesen jól. A láb új az nála ábúj. És csak egy Kittinyelves szava van a villamosra azt mondja mamamű. De hogy honnan vette. A lényeg hogy erre a válasza vigyem el fülészetre a gyereket mert biztos félrehall dolgokat, ezért mond ilyeneket. Mondom neki , nincs ilyenek, ez az egy van. Nem hiszem hogy probléma ha a 19 hónapos gyerekem répa helyett épát mond. Nem tudja még kimondani a r betűt. Más gyerek ilyenkor még semmit nem mond. Teljesen kiakadtam. De szóljatok ha szerintetek is túlreagálom, ha túl elfogult vagyok. A napokban olvastam hogy egy 19 hónapos babának a szókincse olyan 10 szó, és kb 50 ért meg. Kitti 18 szót mond kb és ugy veszem észre hogy majdnem mindent megért. Amit nem tud arra rákérdezz hogy ez mi. De tényleg szóljatok, ha csak elfogultság sugárzik belőlem.
Ahogy kijöttünk hívtam apát és elmondta hogy a drága védőnő megint kedves és figyelmes volt mint mindig.
Amúgy elértük a bűvös 10kilót, meztelen, pelus nélkül, kaki után :-)))))
És a végére egy szuper hír: Cukorborsó alias Levente ma hazaérkezik. :-))) Alig várom hogy Tündérlány felébredjen ( Igaz most tettem csak le) és menjünk babázni. :-) Kitti már megtanulta hogy eveve , lefodítva Levente:-DD

Tegnap óta rohanásban vagyok. Öröm rohanásban:-))Ma reggel annyi időm volt hogy lerohanjak a drogériába pelenkát meg ezt azt vegyek a lánykámnak, aztán futottam is húgomékhoz. Mire hazaér rend legyen, sterilek legyenek a cumisüvegek és persze kész babaszoba várja Leventét. A mai napom szőnyeg pucolásból,ablak és függöny mosásból állt.És lakberendezésből:-) Pfff fáradt vagyok, de megérte:-)
Íme a Levilak:-)

2009.05.10 én 17 óra 50 perckor megszületett az én csodálatos unokaöcsikém :-)
3400g-al és 51 cm :-)
9 óra vajúdás után császármetszéssel látta meg a napfényt:-)

Tetszett, gondoltam megosztom veletek :-)
Karinthy Frigyes
Az emberke tragédiája
(részlet)
Madach Imrike után Istenkéről,
Ádámkáról és Luci Ferkóról a versikét írta
Karinthy Fricike
(második szín)
Ádámka meg Évike
Édenkertnek végibe
Hancúroztak, ittak-ettek,
Állatokkal verekedtek
Ádámka nem akart menni
Évikével almát enni.
Évi mondta: ne légy fád
Láttam két szép almafát
Angyalka jött, nagyon mérges
Vigyázz, az az alma férges!
Istenke se akarja,
Hasacskátok csikarja.
Luci Ferkó rossz kölök,
Éppen arra lődörög
Juszt is, mondta: egyetek,
Tömjétek meg a beletek.
No most tele van a bendő,
Itt a bűn az eredendő.
Mars ki innen, istenvertek
Bezárjuk az Édenkertet

Napok óta babyőr mizériában vagyunk. Történt ugyanis hogy a mienket oda adtuk a húgoméknak mert az légzésfigyelővel egybekötött készülék. Mivel úgy gondolom hogy szeretnék egy babyőrt addig amíg alányom el nem éri azt a kort hogy kijöjjön a szobájából és szóljon ha baj van, addig szeretnék egyet. Hétvégén átvittük a mienket, és nekiindultunk venni egyet. Háát tébojda ami van. Egy közép kategóriásat vettünk először, örültünk hogy 10e forintért találtunk egyet. Hazajöttünk be üzemeltük, majd eltettük a nagylányt aludni. Egyszer csak egy férfihang kezdett el beszélni a készülékből. Gondoltuk a lányunk még túl fiatal ahhoz hogy pasit fogadjon :-)))) De akkor ki beszél. majd csatlakozott 3 komplett család a hanghoz. Rájöttünk hogy a vevőnk fogja 3 család készülékét. Vicces volt de bosszantó is egyben. Tegnap visszavittük kicseréltük egy komolyabbra.Ráfizettünk még 2000 ft-ot, lelkesen hazahoztuk , beizzítottuk majd perceken belül csatlakozott hozzánk az éterben 4 taxi. Azon viccelődtünk hogy ha egy kicsit nagyobb lenne az antennája még a Petőfi rádió is bejönne rajta. Úgy hogy ezt is visszavisszük, de majd csak hétfőn lesz egy újabb és drágább. Megvesszük azt ami eddig is volt, csak légzésfigyelő nélkül, mert nem akarok ilyenen idegeskedni. Ez a tipus maximálisan bevált, ( nem írom le a nevét, de biztos tudjátok-szemetest adnak hozzá ajándékba:-D) igaz 17e ft :-(
Más: Húgom még mindig egyben, ma is volt CTG, meg orvosnál, azt mondták ha nem születik meg a baba a hétvégéig akkor tutira megindítják a szülést. Olyan jó lenne ha már megszületne a törpe :-)
Szép hétvégét mindenkinek.



Visszér műtétben gondolkodom. Sajnos 30 évesen olyan a lábam mint egy 50 éves nőnek. Hajlam, gének..ki tudja :-( A körzeti orvosom szerint még fiatal vagyok hozzá, de tény: csúnya..és fáj.De nem tudom melyik is a jobb, a régi horgoló tűs vagy a lézeres. Az egyik nekem brutálisnak de hasznosnak tűnik, a másikról azt olvastam hogy nem ér nagyon sokat. Amit tudok, nem szeretnék 5 évente visszajárni. Apa azt mondta gondoljam át melyiket is szeretném, kivesz szabit hogy tudjon Bubuval lenni amíg én majd lábadozom. Na majd meglátjuk.De biztos nem a héten megyek:-)
Mert mára van kiírva Levibaba születése. :-) Izgul és készenlétben áll és vár az egész család :-) Húgom már nagyon nehezem bírja:-)De ma vagy holnap biztos megszületik :-))))

Furcsa napokat élek meg megint mostanában.Kedvem elég ingadozó. Hol pörgök ezerrel hol a mélypont vár. De az okát nem tudom.
A héten véget ért a Szívek szállodája című sorozat. Nem szoktam nézni, valamikor a 6. évad közepénél vesztettem el a fonalat. A lényeg hogy az utolsó rész arról szólt hogy az anyuka elengedi a lányát. Felnőtt és kirepült a családi fészekből. A film végére olyan állapotba kerültem mint egy elmebeteg. Azon kezdtem el agyalni hogy hogyan tudnám biztosítani a lányom jövőjét, tandíját, hogy egy kiegyensúlyozott boldog felnőtt legyen majd belőle. Persze nem az iskolától lesz kiegyensúlyozott :-)Gondoltam akármilyen iskolát is szeretne majd, de az is pénzbe kerül. Kezdjek el neki megtakarítási számlát nyitni? Utánaolvastam ennek a babakötvénynek is, háát nem egy bőkezű államban élünk :-( De akkor mégis hogyan?? Ki ne szeretné a gyerekét sportra beíratni, különórákat finanszírozni ha igényli a törpe. Mi van ha egyik nap azzal állít haza hogy külföldre menne iskolába. Hogy fogom tudni elengedni, ha a szívem megszakad. Úgy mint ahogy engem elengedett anyukám... De akkor, az más volt.
Mondtam hogy megzakkantam. Hiszen még csak másfél éves!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!


Üdv nálunk! Mindennapok, gondolatok, örömök, bánatok...vagyis a család mindennapjai:-) Néha mozgalmas, néha unalmas. Ha gondolod tarts velünk,és üzenj nyugodtan :-)
Énke, KÖSZÖNÖM!
Popianyu, KÖSZÖNÖM